2012. június 17., vasárnap

Ballagásom



















Virágaimmal :))










Év diákja lettem :))


















Osztályfőnökömmel



Renivel






Fiúkkal :) ♥


Jeles tanulmányi eredményért járó könyv



Búcsúzás a 7.-től









Fannival



Tablóképem



Elérkezett ez az idő is, elballagtam az általánosból. Fel voltam készülve hogy fogok sírni picit, ahhoz képest viszont egész jól tartottam magam. Nem minden ajándékot sikerült átadnom még, a tanáriba viszont fel kellett mennem és mondta Ilike néni hogy menjek már oda... kaptam Tőle egy szál rózsát! Azt mondta hogy én vagyok 2. diákjuk, aki túlnőtte őket, mert bizony a gyöngyfűzést itt kezdtem el. Nagyon jól esett ezt hallani. Judit nénitől is kaptam ajándékot, gyöngyöt és egy kis telefondíszecskét gyöngyből, valamint egy levelet. Utána pedig bementünk a termünkbe, amit a tesómék nagyon szépen feldíszítettek, kaptunk tőlük egy tábla csokit és egy szál szegfűt. Aztán bejöttek ők is elbúcsúzni. Na itt sírtam el magam, mert van nekünk egy 4-esünk (nekem még van egy fiú akivel nagyon jóban vagyok), és ebből egy fiú még hetedikes...furcsa lesz hogy nem találkozunk minden nap.
Körbementünk az osztályokban, megkaptuk a virágainkat, lement a ballagás. Kaptam könyvet a jeles bizonyítványért, közösségi munkáért, illetve az Év diákja címet is megkaptam.
Megvártam míg a tesómék végeznek, hogy attól a hetedikes fiútól is el tudjak köszönni. Addig meg a kezembe volt az összes virág, meg a Matyival beszélgettünk még erről-arról. Kijöttek a Petiék, és ő rohant is összeszedni a díszítést, de annyi időt szánt rám hogy elköszöntünk, puszilkodtunk, meg ilyenek.. (még mielőtt valaki többet gondolna, csak barátok vagyunk!!!) :)))
Márkó is adott puszit, Matyi is megvárt így tőle is kaptam puszit.
Nagyon sokan odajöttek hozzám gratulálni mind a bizonyítványhoz, mind pedig hogy milyen csinos lettem! Annyira jól esett!
Itthon pedig megvacsoráztunk, beszélgettünk, nevettünk sokat...
Ez a korszak lezárult, szeptembertől jön egy újabb kihívás! :)

Még együtt az osztály..



















LinkOsztálykép 2012.



Ezek most vegyes képek: osztálykirándulás, utolsó nap, bolondballagás, szerenád.

Az összes képet megnézhetitek itt.

Ajándékok

Férfi tanáraimnak :)



Judit néninek




Kamilla néninek



Kata néninek




Kati néninek


Ilike néninek



Tanárnőimnek



Sajnos még nem mindenki kapta meg, de mindenkinek oda fogom még adni:)
Jövök majd a ballagásos képekkel is! :))

2012. június 8., péntek

Sok-sok Berzsi gyűrű









Imádtam fűzni őket!!!
Köszönöm Berzsi a mintát, szuper kis gyűrű!

Remélem hogy a ballagás után több időm lesz mindenre. Terveim szerint addig még jövök egy bejegyzéssel, de majd írok egy külön csak ballagásos bejegyzést is. Húz a szívem az Áfeoszba, de azért még jó volna együtt maradni is.

2012. május 11., péntek

OlivaBogyó





Anditól nyertem a nagyobb szemű oliva kását. Sokáig pakolgattam, aztán belefogytam egy  ilyen színű nadrágomba. (És ez azóta már nagy is, úgyhogy majd be kell vetetnem belőle!) Mostanában rá vagyok kattanva a karkötőkre, már készülök az áfeoszos éveimre, és majd nyáron csinálgatom magamnak az ékszereket.. persze eddig csak karkötő ötletek vannak. Pedig hogy utáltam őket!!! :)))
3 bogyó futotta ki a gyöngyökből, aztán kerestem színben hozzáillő kását. 15/0  japán kását találtam csak, ami egy picit világosabb is, de nem baj!
Nem ez a végleges formája neki, és lehet hogy a bogyókat is újrafűzöm majd egyszer. Szóval, látni fogjátok még őt, csak egy kicsit más formában :))

Ismét egy díj! :)


Ditti adta nekem ezt a díjat. Nagyon örülök neki, mert a blogját még csak most fedeztem fel. Nézzetek be hozzá, és kövessétek, mert Ő még most kezdte a blogolás világát!

A szabályok értelmében 5 dolog rólam:
1. Szeptembertől a kecskeméti Áfeoszban folytathatom tanulmányaimat, nagyon örülök neki, mert még 7.-ben eldöntöttem hogy már pedig én kereskedelmet fogok tanulni!
2. Még mindig imádok nevetni, vidám lenni. Persze, van amikor nem jön össze, de szerencsére ilyen nem sűrűn fordul elő! :)
3. Szeretnék több időt a blogolással foglalkozni, mert az utóbbi időben kicsit elhanyagoltam ezt a részt. :(
4. Rengeteget vagyok együtt a fiúkkal, rossz lesz tőlük elválni majd, de vagyunk már annyira jó barátságba hogy nem fogjuk egymást elfelejteni.
5. Túlhaladtam a -20 kg-ot, és még mindig nem szeretnék megállni.. :))

Kicsit rendhagyó módon szeretném továbbadni.. mivel szerintem már elég sokan megkaptuk, így akihez még nem jutott el, nyugodt szívvel vigye tovább tőlem! :)))))