2012. október 29., hétfő
Színes sok bogyós
Egész kis vidám karkötő lett. Kriszta ihlette, Ildi virágeső bogyója alapján, csak virágok nélkül.
Köszönöm Nektek!
2012. október 13., szombat
2012. október 7., vasárnap
2012. szeptember 23., vasárnap
Hírös Hét 2012.
Idén is kint voltak az ékszereim a Hírős Hét fesztiválon. A képek nem a legjobbak, de csak gyorsan lekaptam őket hogy már vihessem is be a hivatalba.
Közben pedig az iskola is megkezdődött. Nagyon szeretem! Még ritkábban fogok írni, mert a tanulás az első. De nem bántam meg, hogy ide adtam be a jelentkezésemet.
2012. augusztus 30., csütörtök
Kistesó :)


Na nem igazi..:D Bár én nem bánnám, de úgy látszik már csak saját gyerekem lesz. :)
Egy ugyanilyen nagyobb medál készült még régebben, most ahhoz kértek egy kisebbet. A közepén saját kaboshon van.
Még mindig nem vagyok túl aktív, sem bejegyzésileg, sem pedig kommentek terén. Már nagyon várom a sulit, jó lesz minden nap bejárni a városba! Olyan lassan telnek most a napok...pedig egész nap van mit csinálnom így is. :)
2012. augusztus 21., kedd
Filled square




Anyunak készült, csak úgy. Ballagásomon adtam oda neki, meg is volt lepődve! A krém színű mellett ez a másik nagy kedvence, sokat hordja. Még anyák napjára választottunk neki egy felsőt a tesómmal, és ahhoz tökéletesen passzol. A mályva és a copper színű gyöngyök az Egyedigyöngyből valók, nagyon gyönyörűségesek, készült még egy nyaklánc ilyesmi gyöngyökből, csak más színben. Később azt is mutatom majd. Legszívesebben az összes színű gyöngyüket kipróbálnám, mert annyira szépek! Érdemes benézni hozzájuk, sok-sok minta, egységcsomag, gyöngy, alapanyag... biztos talál az ember valamit, amibe azonnal beleszeret!
Köszönöm Kriszta a segítséged, hogy elkészülhessen a nyaklánc!
Minta: Trytobe
2012. augusztus 12., vasárnap
Rose




Zsuuunál szerettem bele egy hasonló fülbevalóba. Mivel mostanában több korall-rószaszín ruhám van, így a szín el volt döntve. A sarkokra tettem kását, így picit tüsis lett. Kényelmes, lógós, pont nekem való. Imádom!!!
A legalsó képen épp szolgálat közben látható :D Bankett 2. felvonásán készült, köszi Bia! ♥ Két bankettünk volt, az elsőn buliztunk egy nagyot, részemről felejthetetlenre sikeredett. A másodikon pizzáztunk, beszélgettünk, nevettünk sokat. Elröppent a 8 év. Már nincs is egy egész hónap a szünetből, de már nagyon várom a városi életet. Úgy érzem, szeretni fogom! :)
2012. július 29., vasárnap
HerREDring





Volt egy fa félgömbön, ami pont ehhez a gyűrűhöz passzolt, így hát megfűztem. Arra meg külön büszke vagyok, hogy sikerült kép alapján megfűznöm! :) Imádtam és még most imádom! Nem gyűrűalapra tettem, hanem én fűztem hozzá, mert azt vettem észre, hogy a gyűrűalap egy idő elszíneződik...
Jó kis kényelmes gyűrű, de ahhoz képest viszont nem lehet vele elbújni az emberek között. :)
Audrey herringes füzetében található meg a leírás. Köszönöm Adri! :))
2012. július 14., szombat
Pink Ring




Ha jól emlékeszem, ezt még nem mutattam. Lehet hogy tévedek, de visszanéztem a bejegyzéseket és őt nem láttam.
Audrey csodaszép mintája, hamar kész, jó kis mutatós karkötő lesz belőle. Anyunak készült, szereti hordani. :))
Felhasználtam a Krisztától kapott bőrt, már régi vágyam volt egy ilyen karkötő. Nekem is lesz, mert a pink bőrőm még meg van. Csak a megfelelő alkalmat várom hozzá! :)
Van most egy pár mutatni valóm, majd szép sorban fel is teszem őket, de a meleg engem kihúz a szabadba. Gép mellé meg már végképp nincs kedvem leülni esténként...
További kellemes nyarat Nektek! :)
2012. június 17., vasárnap
Ballagásom
















TablóképemElérkezett ez az idő is, elballagtam az általánosból. Fel voltam készülve hogy fogok sírni picit, ahhoz képest viszont egész jól tartottam magam. Nem minden ajándékot sikerült átadnom még, a tanáriba viszont fel kellett mennem és mondta Ilike néni hogy menjek már oda... kaptam Tőle egy szál rózsát! Azt mondta hogy én vagyok 2. diákjuk, aki túlnőtte őket, mert bizony a gyöngyfűzést itt kezdtem el. Nagyon jól esett ezt hallani. Judit nénitől is kaptam ajándékot, gyöngyöt és egy kis telefondíszecskét gyöngyből, valamint egy levelet. Utána pedig bementünk a termünkbe, amit a tesómék nagyon szépen feldíszítettek, kaptunk tőlük egy tábla csokit és egy szál szegfűt. Aztán bejöttek ők is elbúcsúzni. Na itt sírtam el magam, mert van nekünk egy 4-esünk (nekem még van egy fiú akivel nagyon jóban vagyok), és ebből egy fiú még hetedikes...furcsa lesz hogy nem találkozunk minden nap.
Körbementünk az osztályokban, megkaptuk a virágainkat, lement a ballagás. Kaptam könyvet a jeles bizonyítványért, közösségi munkáért, illetve az Év diákja címet is megkaptam.
Megvártam míg a tesómék végeznek, hogy attól a hetedikes fiútól is el tudjak köszönni. Addig meg a kezembe volt az összes virág, meg a Matyival beszélgettünk még erről-arról. Kijöttek a Petiék, és ő rohant is összeszedni a díszítést, de annyi időt szánt rám hogy elköszöntünk, puszilkodtunk, meg ilyenek.. (még mielőtt valaki többet gondolna, csak barátok vagyunk!!!) :)))
Márkó is adott puszit, Matyi is megvárt így tőle is kaptam puszit.
Nagyon sokan odajöttek hozzám gratulálni mind a bizonyítványhoz, mind pedig hogy milyen csinos lettem! Annyira jól esett!
Itthon pedig megvacsoráztunk, beszélgettünk, nevettünk sokat...
Ez a korszak lezárult, szeptembertől jön egy újabb kihívás! :)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)



























